Jiuhua hegy

2007 december 7. | Szerző: Melange

  Buddhák üdvözlik tavasszal zarándokaikat a Jiuhua-nál

“Az évben mindennek a kezdetét jelenti a tavasz”–hangzik a kínai szólás. Kínában különösen a nevezetes turisztikai körzetekben üdvözlik a tavaszt.

A Jiuhua, a buddhista világ szent hegyénél a vallási kultúra témájával kapcsolatos speciális túrát ajánl, és törekszik ezzel a témával a befektetések vonzására.

A Jiuhua-hegyet eredetileg “Kilenc fiú”-nak hívták. Onnan kapta nevét, hogy a híres Tang-kori költő Li Bai versében az áll, hogy ott a hegyen a “több mint 3000 méter magasan 9, lótuszhoz hasonló csúcs emelkedik”. Régen a koreai Shilla királyság trónörököse a kegyhelyen 75 évig meditált, és 99 éves korában ott hunyt el. A buddhista szerzetesek úgy hitték, hogy a shillai meditáló a Kslitigarbha (Dizang) bódhiszattva élő képviselője, s így kezdték el a Jiuhuát a bódhiszattva prédikációs színhelyének tartani. Azóta a hegységen sok buddhista templomot emeltek. A hívők több mint ezer éve zarándokolnak ide, és ezzel a hegységet Kína négy buddhista szenthegyének egyikévé avatták. Jelenleg 99 ódon kolostor található itt, bennük több mint 10 ezer Buddha-szobrot tartanak számon, és még most is több mint 700 buddhista apáca vagy szerzetes él itt.

A misztikus buddhizmus hangulata uralta, a buddhista kultúra kinevelte és a festői természeti látványosságokkal ötvözött Jiuhua a tengerentúlon, különösen az úgynevezett sinológiai kultúrkörben (Kína, Délkelet-Ázsia, Japán, Korea) elég magas presztízsnek örvendő nemzetközi buddhista kegyhely.

A helybeliek a Kslitigarbha bódhiszattva, a magas hegyen rakott függő kolostor, a titokzatos földalatti palota és a buddhista kultúrára vonatkozó más emlékek felkeresését javasolják a területet meglátogatóknak.

A helyi kormányzat által ajánlott “buddhista túra” népszerűsége, és a magánszemélyek utazásai következtében jelentősen emelkedett a terület turisztikai forgalma, profittal üdvözölték a tavaszt. Az idei év elsején a Hangzhouból és Hefei városból több mint 120 személykocsi érkezett ide. Ráadásul csak február 9-én a hegység több mint 5000 tartománybeli turistát fogadott, a szám a múlt év azonos időszakáénál 56%-kal volt több.

A gondolkodást szerető jiuhuaiak a környéki piac megszilárdításával a közép-, az észak-, a dél- és az északnyugat-kínai piacokkal veszik fel a versenyt, és a buddhizmus irányt fogékony vendégek vonzásával az európai és amerikai piacokat is meg szeretnék hódítani, illetve onnan több befektetést igyekeznek a területre csábítani.

A befektetéseket finanszírozó helyi központ egyik munkatársa arról számolt be, hogy a turisztikai körzetében óriási üzleti lehetőségek rejtőznek. Ők tervezik azokat a projekteket, amelyek érdeklik a befektetőket. Eddig a Kslitigarbha bódhiszattva 99 méter magas szobra építési terve van kész.

Idén január és februárban több mint 22,37 millió jüan volt a befektetések összértéke, ebből 1,14 millió jüannyi külföldi tőkét tartották számon. A helybeliek törekvésének köszönhetően a területre áramlott tőkebefektetések összértéke jelentősen nőtt a múlt év azonos időszakához képest.

Kínai Családtervezés

2007 december 4. | Szerző: Melange

 

A
kínai kormány a népesség ellenőrzött növekedése érdekében ösztönzi a
családtervezést . A nagyon sűrűn lakott területeken széles körben
népszerűsítik a születésszabályozási módszereket és ennek
megvalósítására támogatják a családtervezést .

A nemzeti kisebbségek által lakott, gyér népességű területeken ezzel szemben a családonkénti több gyermekre ösztönöznek .

A fogamzásgátló tabletták, kondomok és fogamzásgátló pesszáriumok ingyenesek és könnyen beszerezhetők.

A speciális születésszabályozási klinikákon a tanácsadás és
konzultáció ingyenes, államköltségen végeznek műtéti sterilizálást. Az
állami alkalmazottak és vállalati dolgozók, akik vállalják a
sterilizálást, a műtét utáni felépülés idejére megkapják rendes
munkabérüket. Az egygyermekes házaspárokat anyagi juttatással és más
előnyökkel arra ösztönzik, hogy ne legyen több gyermekük, ezzel szemben
a nemzeti kisebbségek között ezt nem alkalmazzák, őket arra ösztönzik
,hogy több gyermekük legyen. Ugyanakkor fokozott beteggondozási
szolgáltatásokat vezettek be, hogy a gyermektelen, idős embereket
segítsék. 1949-től 1979-ig az évi népességnövekedési arány kb. 2o
ezrelék volt. 1983-ban ez a szám 11.5 ezrelékre csökkent .

Mint közismert a hetvenes évek óta Kína átfogó családterevzési
politikát hajt végre annak érdekében, hogy a népességszám összhangban
legyen a természeti erőforrásokkal és a környezettel. Az állam elvárja,
hogy egy házaspárnak csak egy gyermeke legyen, illetve ha ennek
különleges indoka van, két gyermeke is lehet. A nemzeti kisbbségek által
lakott területekken is érvényesül a családtervezési politika, az ottani
adottságoknak megfelelően .

A családtervezési politika bevezetése óta Kína a magas születési
rátáról és a gyors népeségnövekedésről áttért az alacsony születési,
halálozási és demográfiai mutatokra. Kína mintegy három évtized alatt
tette meg ezt az utat , erre a fejlett országoknak mintegy egy
évszázadra volt szükségük. Kína ma azokhoz az országokhoz tartozik,
ahol alacsony a születési arány. A családtervezés hozzájárul az ország
gazdasági erejének növekedéséhez, a társadalmi haladáshoz és az emberek
életkörülményeinek javiíásához, egyszersmind a világ népességszámának
stabilizálásához .

A családtervezési politika bevezetése következtében az
országban mintegy 338 millióval kevesebb gyermek született, a
természetes népszaporulat az 1976.évi 28,53 ezrekékről 1999-en 8.77
ezrelékre csökkent. A kínai családtervezési bizottság vezetője szerint a
követező évtizedekben a jelenlegi alacsony növekedési ütem fokozatosan
nullára csökken. A 21. század közepére a kínai népesség száma eléri a
csúcsot, azaz az 1 milliárd 6oo millió főt, utána lassan csökkenni fog
.Az emberek képzettségi szintje és felkészültsége e téren szintén
folyamatosan emelkedik, a népesség alkulása egyre jobban kedvez majd
Kína fejlődésének. A kínai kormányzat most további hathatós
intézkedéseket tesz az alacsony népességnövekedési szint megőrzésére. A
jövőben anyagi és jogi eszközökkel és felvilágosító munkával, komplex
módon kell megoldani a népesedés és családtervezés kérdését.
Megváltoztatják az embereknek a házassággal és a gyerekneveléssel
kapcsolatos azon nézeteit is, amelyek szerint a sok gyerek nagyobb
boldogságot jelent, a több utód később jobban szolgálja az öregek
eltartását. Ez a tudati változás az alacsony népszaporodási ütem
megőrzésének kulcsa.

Felmerültek problémák is: mivel óriási a népesség, jelenleg
évente átlagban mintegy lo millióval növekszik a kínai lakosság
létszáma. Ez elég súlyos foglalkoztatási gondokat is jelent. Egyre
nagyobb probléma a lakosság elöregedése is . Akadnak olyan intézmények
és emberek, akik ultrahang- és más orvosi eszközök segitségével
kiderítik a magzat nemét és lányok esetében abortuszt hajtanak végre.
Ez súlyosan fenyegeti a férfiak és nők közötti egyensúlyi arányt az
országban. A kínai kormány által kidolgozott törvény szigorúan
megtiltja az ilyen műszerek igénybevételét a magzat nemének
megállapítására, kivéve, ha ez orvosi szempontból indokolt.

 

Potala palota

2007 december 1. | Szerző: Melange

 

A Potala-palota (szanszkrit neve: Buddha hegye) hatalmas épületkomplexuma a Kínai Népköztársaság, Tibeti autonóm tartományában, Lhásza városától nyugatra emelkedő sziklás Vörös-domb tetején, 3630 méteres magasságban áll. A Potala egykor a tibeti kormány székhelye és az ország vezetőjének, a Buddha reinkarnációjának tartott s ezért istenként tisztelt dalai lámának (az ember, akinek bölcsessége olyan mély mint az óceán) a rezidenciája volt. Az UNESCO 1994-ben a Világörökség részének nyilvánította, mivel „egyszerre erőd, templom, kolostor és iskola, a régió politikai és vallási életének epicentruma, a tibeti művészet magas színvonalának csodálatos példája.” E rendkívüli építmény köré az idők során számtalan legenda szövődött, amelyek kialakulásához hozzájárult a palota csodálatos fekvése és elzártsága.

A Himalája gleccserektől csillogó északi lejtőjén fekvő, nehezen megközelíthető Tibet időtlen idők óta a meditáció és az aszkézis földje. A 19. századot megelőzően igen kevés utazó jutott el ide, majd 1904 után lezárták a határokat a külföldi látogatók előtt. 1951-ben, amikor a kommunista Kína fennhatósága alá vonta Tibetet, a korábbi viszonylagos függetlenségért folyó felkelések tovább erősíték elszigeteltségét. A 14. dalai láma, Tendzin Gjaco 1959-ben kényszerűségből elhagyta a Potalát és az indiai Dharamszalába menekült. A tibeti buddhizmus feje, bár száműzetésben él, az egyik legtiszteltebb politikai vezető. 1989-ben Nobel-békedíjat kapott.

A Potala-palota ma múzeum és zarándokhely; labirintusszerű helyiségeit, szentélyeit számtalan ajtó folyosó és lépcső kapcsolja egymáshoz. Termeit és hosszú galériáit a lámaista művészet ragyogó színekben pompázó faliképei és színes selyemhímzései borítják, valamint közel kétszázezer szobor díszíti. „Naponta több ezer turista és zarándok keresi fel a palotát, bejutnia azonban mindennap csak a legszerencsésebb első 1600 nem tibeti turistának, illetve háromezer tibeti zarándoknak sikerülhet. A hatalmas emberáradat ugyanis állítólag már veszélyezteti a műemléket, s ezért a hatóságok korlátozzák a látogatók számát.”

A tibeti néphit szerint a Dél-India egyik szent helyéről – Buddha hegye, azaz Potala – elnevezett palota az istenek műve és csodálatos módon egyetlen éjszaka alatt épült fel.

A palota valódi története a 7. században kezdődött, amikor Tibet harcos királya Szongcen Gampo (i. sz. 613-650 körül) a végtelen kopár fennsíknak ezt a félreeső helyét választotta, hogy felépítse fővárosát. Ő emelte a Vörös-dombon (Marpo-ri) az első palotát 637-ben, a kínai Tang-dinasztiabeli Vencseng hercegnővel kötött házasságkötése idején. A palotát hármas védőfal vette körbe, 999 szobából állt és a dombtetőn egy további magában álló helyiség tartozott hozzá. Halála után az épület vallási központ lett, ahol a szerzetesek nyugodtan meditálhattak és tanulhattak.

Az egykori dalai láma lakosztálya. A képen, a száműzetésben élő 14. dalai láma Tendzin Gjaco trónja. „Az aranyból és jade-ból készült Buddha-szobrok, a szent iratok, értékes dísztárgyak, drapériák eredeti elrendezésükben láthatók.”

Ez a palota a 9. században villámcsapás miatt kigyulladt és szinte teljesen leégett, később a mongolokkal vívott háborúk rongálták. Az első palota ezer helyiségéből csupán kettő, Dharma hercegének barlangja és Avalokitésvara Buddha-szentélye maradt épen. A 14. században a mongol uralkodó Altan kán a gelugpa („sárgasapkás”) szekta vezetőjét a Dalai Láma címmel ruházta fel, így 1391-től a mindenkori dalai láma lett Tibet politikai és spirituális vezetője. A kormányzat növekvő igényei szerint többször is átépítették a palota épületegyüttesét. Az utolsó átlakítás az ötödik dalai láma rendeletére 1645 és 1694 között zajlott, ekkor alakult ki Potala mai arculata. Lodzang Gjaco „a dalai lámák közül elsőként ellátogatott a kínai fővárosba 1653-ban. A Csing-dinasztiabeli Shunzhi császártól főnemesi rangot kapott, s hazatérve a Drepung kolostorból a Potalába, pontosabban annak egyik főépületébe, az elsőnek elkészült Fehér palotába helyezte át a székhelyét.”  Ekkortól számítva a dalai láma hivatalosan, császári engedéllyel a vallási mellett a közjogi hatalmat is gyakorolta Tibetben. A Potala spirituális központja, az ún. Vörös palota Lodzang Gjaco halála után 12 évvel, 1694-ben készült el.

 
                               Fehér palota

A Poltala-palota mindenekelőtt a a dalai lámák székhelye volt, akik mint istenkirályok több mint 500 évig (1391-1950) uralkodtak Tibetben, Avalokitésvara bódhiszattava , a könyörület buddhista megtstesítőjének reinkarnált testeként. Tibet kínai megszállásakor (1950), a 14. dalai láma, Tendzin Gjaco mindössze 15 éves volt. 1959-ig korlátozott mértékben gyakorolhatta hatalmát majd egy sikertelen felkelés után 80 000 hívével együtt Indiába menekült. Dharamszalában megalapította az emigráns kormányt (Őszentsége a Dalai Láma Központi Tibeti Adminisztrációja) és a Namgyal-kolostorban rendezte be új rezidenciáját.

A Potala-palota a világ legmagasabban épült, legnagyobb és legjobb állapotban lévő kastély stílusú komplexuma. Alapját a Vörös-domb déli lejtője tartja, de maga az épület beborítja az egész dombot, azzal egyetlen monumentális egységet alkot.” A Potala épületegyüttese 41 hektáron terül el, két fő szektorra oszlik, amelyek több mint 1000 helyisége, ezer szentélye, imaterme és folyosói valóságos útvesztőt alkotnak. A nyers téglából épült 350 méter hosszú (észak-déli fal), 400 méter széles (kelet-nyugat) és 117 méter magas (13 emeletes) komplexumot nagy, befelé dőlő fal védi. A fal fölött emelkedő homlokzaton ablakok hosszú, párhuzamos sorai húzódnak. Az aranyozott tetőket kis tornyocskák díszítik, amelyeknek az a feladata, hogy távol tartsák a rossz szellemeket. A palota kapui több ösvényen és lépcsősoron is megközelíthetőek, ám a legismertebb feljárat az a cikkcakkos rámpa, amelyen az időről időre megrendezett vallási menetek is haladnak. A Potala-palota magán hordozza mind a tibeti buddhista, mind az ősi kínai kultúra stílusjegyeit. A Potala két fő része a központi elhelyezkezésű Vörös palota, és az azt körülölelő Fehér palota. Mindkét épületet freskók ezrei díszítik, amelyek felidézik Tibet történetét, vallását, mindennapi életét. A palotát összesen 200 000 szobor ékesíti; és rengeteg további műalkotást, az első tibeti királyok idejéből származó tárgyakat őriz a mesés kincstár.

                                                   sztupák

Az egykori királyság kormányzatának székhelye a meszelt falai miatt Fehér palotának nevezett külső épület, 1645-1648 között épült. Itt található dalai láma egykori szentszéke: a keleti csarnoknak nevezett fényűző trónterem, amely vallási ceremóniák és politikai események helyszíne; lakosztálya – a „napfény csarnoka” – közvetlenül a keleti csarnok fölött a Potala legfelső emeletén helyezkedik el. A dalai láma itt élt, tanult, itt van a házi kápolnája és kihallgatási termei is. Itt kaptak helyet a szerzetesi lakószobák, egy buddhista papnevelő intézet és a régi nyomda. A Fehér palota részét képző Alsó palotában a közhivatalok, raktárak, börtönök és az istállók találhatók.

Az 1690-1694 között épült Vörös palota, amelynek neve szintén a falak színére utal, a Potala spirituális központja. Hétezer tibeti, nepáli, kínai, és mandzsu mesterember dolgozott rajta. A vörös palota rengeteg kincset őriz. Itt helyezkednek el szerzetesek gyűléstermei, szentélyei, a mauzóleum, nyolc dalai láma csörten (tibeti sztúpa) alakú síremlékével, buddhista szertartási eszközök, ereklyék, nemesfémekből és drágakövekből készült Buddha-ábrázolások, régi pergameneket, ritka iratokat őrző könyvtárak. „Néhány, a pattrapálma levelére írt indiai szent irat több ezer éves. A világ minden tájáról, de főleg Nepálból és Indiából ajándékként érkezett szobrok némelyike felbecsülhetetlen értékű. Meglepő módon nem az aranyszobrok, de nem is a gyémánttal, igazgyönggyel gazdagon berakott dísztárgyak a legértékesebbek. Van köztük néhány szerény külsejű Buddha-szobor, amelyek vas és más fémek ötvözetéből készültek. Az eljárás mára a feledés homályába veszett, s eddig egyetlen kutatónak sem sikerült rekonstruálnia, így ezek az ötvözetek drágábbak minden ma ismert fémnél.”

A Vörös palota és a Potala legnagyobb terme a nyugati csarnok, amely a palotát építő 5. dalai láma Lodzang Gjaco dicsőségét és hatalmát hirdeti. Négy nagy kápolna található itt. A több ezer ember befogadására alkalmas 725 m²-es terem falait hatalmas, a perzsa miniatúrák stílusát idéző freskók borítják; díszítéséhez arany-, ezüst-, drágakő- és igazgyöngyport is használtak. Lodzang Gjaco a kínai Shunzhi császárnál tett emlékezetes pekingi látogatását, a csarnok keleti bejáratánál látható falfestmény örökíti meg. Gyönyörű, Bhutánból érkezett kelme borítja a csarnok számos pillérét és oszlopát, továbbá itt áll a dalai láma „félelem nélküli oroszlán trónusá”nak nevezett széke.

A Szentek kápolnája 

A nyugati csarnok északi oldalán áll a Potala legrégebbi szentélye a Szentek kápolnája; amely az első 7. századi palota maradványa. Ajtaja fölött nagy kék és arany felirat, a kínai Tongzhi császár adománya, úgy nevezi a Buddhizmust mint „Csodálatos Gyümölcs Áldott Mezeje”. Itt áll Avalokitésvara a végtelen kegyelem buddhájának szobra melyet a Szongcen Gampo kínai feleségétől kapott ajándékba. Egy emelettel alatta sötét folyó vezet Dharma hercegének barlangjához, ahol a hagyomány szerint Szongcen Gampo király meditált. A sziklafülkében a király és feleségei – a kínai Vencseng és a nepáli Chizun hercegnők, Ludongzan – első miniszter és Szambotha – a tibeti írást megalkotó tudós szobrai állnak, számos istenszobor társaságában. A szobrok a 7. századból, az ún. Tubó-korszakból származik

                                    Imamalom

Északi kápolna 

Az északi kápolna közepén a vallásalapító Sákjamuni Buddha koronás szobra áll, balján az 5. dalai láma gyönyörű trónuson ülő szobra látható. Azonos magasságuk egyenrangúságukat fejezi ki. Távolabb, a kápolna bal oldalán, a gyermekként elhúnyt 11. dalai láma síremléke a mennyei jótevők, a gyógyító Buddhák ábrázolásaival. Jobb oldalon Avalokitésvara és történelmi reinkarnációi, Szongcen Gampo és az első négy dalai láma képei.

Déli kápolna 

A Déli kápolnát a 8. századi indiai varázsló és szent Padmaszambhava tiszteletére emelték. A buddhista tanok tibeti elterjesztését Padmaszambhavának, vagy más nevein a Szvat-völgyi varázslónak, Guru Rinpocsénak, a lótuszban születettnek tulajdonítják. A kápolnában látható szobra bal oldalán nyolc szent meditálcióba süllyedt megnyilvánulása látható, befelé tekintő szemekkel; jobbján nyolc haragos manifesztációja varázserejű eszközökkel, amint megfékezi a Bön hit démonait.

Keleti kápolna 

A Keleti kápolna a „sárgasapkás”, vagy másnéven Gelug rend hagyományainak, valamint a Tibetben és Mongóliában ma is uralkodó lámaista irányzat alapítója, Congkhapa szerzetesi életének állít emléket. Congkhapa tanító, egyházi író, a tibeti buddhizmus nagytudású reformátora volt, aki élete során a buddhista tanok minden irányzatát tanulmányozta. A „tökéletes bölcsesség” keresésével eltöltött vándorévei alatt új tanítványokat is szerzett; ezek között volt Gjalva Rinpocse, azaz Gjalva Gedun Drub az első dalai láma. A kápolnában látható szobrát a Szakja kolostorból – ahol tanulmányainak jelentős részét folytatta, majd 24 éves korában szerzetessé szentelték – hozták ide.

A nyugati kápolna 

A nyugati kápolna a dalai lámák végső nyughelye, ahol a dalai lámák bebalzsamozott, mumifikált földi maradványait díszes aranyozott sztúpákban helyezték el. A síremlékek közül kiemelkedik az ötödik dalai láma 14,85 méter magas sztúpája, amelyet szantálfából faragtak, 3727 kilogramm arannyal vontak be és 18 680 drágakővel – gyémánttal, jádéval és igazgyöngyökkel díszítettek. Heinrich Harrer, a Hét év Tibetben című valós benyomásait összefoglaló regényében így ír: „Az 5. Dalai Láma maradványai egy csörtenben nyugszanak a többi istenkirály mellett. Hét ilyen síremlék áll ott, mindegyik előtt imádkozó szerzetesek ülnek, és tompa hangokat csalnak ki egy dobból. Ha az egyes sztupákhoz akar az ember eljutni, akkor meredek létrákon kell fölmásznia, ami a félhomály miatt nyaktörő vállalkozás. A legnagyobb sztupa a 13. Dalai Lámáé, több emeletnyi mélyen nyúlik be a Potalába. Úgy mondják, hogy több mint ezer kilogramm aranyat használtak fel arra, hogy ezt a tornyot aranylemezekkel borítsák. Drágakövek és gyöngyök vannak a vert arany díszítményeken, a hívők felbecsülhetetlen értékű ajándékai. Az egész pompa kissé túlzottnak hat, de jól tükrözi az ázsiaiak mentalitását.”

A dalai lámák síremlékei között az 5. és a 13. dalai láma sírja a legnagyobb és legdíszesebb, mert őket övezi a legnagyobb tisztelet.

A 13. dalai láma sírja 

A 13. dalai láma sírja a nagy csarnoktól nyugatra található, de csak vezető kíséretében egy felsőbb emeletről közelíthető meg. A 14 méteres óriási arany csörtent 1933-ban építették. A sztupát áldozati ajándékok veszik körül: elefánt-agyarak Indiából, porcelán oroszlánok, vázák, és a több mint 200 000 gyöngyből készített pagoda. A falak gondosan kidolgozott, hagyományos tibeti stílusban készült freskói, a 13. dalai láma életének eseményeit ábrázolják.

Az épületek mögött a Sárkány-király-tónak nevezett park terül el.

Felújítás

A kínai kormány két fázisban 1989–1994 és 2002–2007 között összesen 22 millió dollárt költött a megnyitása óta zarándokok és turisták szűnni nem akaró áradatának kitett Potala felújítására. A rekonstrukciós és műemlékvédelmi munkák során a modern konzerválási eljárásokat a hagyományos tibeti építészeti technikákkal ötvözik: alkalmazták például az ezeréves hagyományokkal bíró padlózat, a „tibeti beton” készítésének technológiáját; a dalai lámák síremlékei köré pedig “üvegfalat helyeztek, így próbálják megóvni őket az egerektől, hogy azok ne tudják megrágni az aranylemezeket, amelyeket évszázadok alatt megízesített a zarándokok jakvajlámpásainak füstje.”
Forrás:Wikipédia

buddhizmus

2007 november 30. | Szerző: Melange

Egy kis vallásföldrajz – A Kelet varázsa

Buddhista ereklyetartó, Nepál

A buddhizmus tipikusan ázsiai vallás. Ázsiában keletkezett, és ma is Ázsiában találjuk a hívők döntő többségét. A buddhista gondolkodás alapja tulajdonképpen nem is vallásos, hanem inkább bölcseleti, filozófiai. Buddhista lehet valaki akkor is, ha nem hisz semmiféle természetfeletti, felsőbb hatalom létezésében, de ez nincs is tiltva. A lényeg a buddhisták szerint nem ebben van. Véleményük szerint a végső cél a megvilágosodás, a nirvána elérése lehet. Ezt az állapotot, a vallásalapító történelmi személyiségnek, Buddhának (szül.: Kr.e. 566 körül), sikerült először elérni.

Három jellegzetes buddhista iskolát lehet elkülöníteni, amelyek egy-egy ázsiai régióhoz kötődnek.

A hinajána vagy “kis-szekér” követői, a buddhizmus ortodoxabb, a Buddha korabeli szabályokhoz jobban ragaszkodó vonalát képviselik. Véleményük szerint a nirvánát csak a szerzetesek, a szigorú szabályokat betartó közösségek tagjai érhetik el.
“Kicsi a szekér”, tehát “kevesen férnek fel” erre a szimbolikus járműre, amivel el lehet jutni az örök bölcsesség birodalmába. Ilyen képletes üzenet rejlik a név mögött.
Többféle hinajána iskola létezett, de ma a théra-vádin (“öregek tana”) a legelterjedtebb.

Théra-vádin templom Bangkokban, Thaiföld

Gyémántjogar – a vadzsrajána szimbóluma

A “nagy-szekér” vagy mahajána buddhizmus szerint a megvilágosodást bárki elérheti, feltéve, ha végigjárja a buddhisták által javasolt utat. A lehetőség tehát mindenki számára adott, a “szekér nagy”, azaz erre a járműre sokan “felférnek”.
A harmadik irányzat a vadzsrajána, vagy “gyémánt-szekér“, ahol a gyémánt a tökéletesség, a tisztaság és az állhatatosság szimbóluma.

A théra-vádin buddhizmus Sri Lankán alakult ki és onnan terjedt el délkelet-Ázsiában mindenfelé: Burma (Myanmar), Thaiföld, Laosz, Kambodzsa és Vietnám területén. Ezekben az országokban ma is a buddhizmus théra-vádin irányzata a legjellemzőbb vallás.

A Shwedagon pagoda Rangoonban – Myanmar (Burma)

Meditációt segítő zen-kert

A mahajána buddhizmusnak több irányzata is van Indiában és Kínában. A legismertebb is Kínában alakult ki: ez az ún. csan-buddhizmus. Kínából eljutott Koreába (seon-buddhizmus) és Japánba is, ahol már zen a neve.
A buddhizmusnak ma Ázsián kívül ez talán a legnépszerűbb ága. A meditációra, az elmélkedő gyakorlatokra óriási hangsúlyt fektető buddhista iskola még a szertartásokat sem tartja túl fontosnak, csak a “Buddha-tudat” elérését.
A különböző zen iskolák ma nagyon népszerűek Észak-Amerikában, Európában, Ausztráliában és Új-Zélandon is, de megtaláljuk Latin-Amerikában és elvétve Afrikában is.

A kamakurai óriás Buddha, Japán

A zen-buddhizmus csak a 12. században szilárdult meg Japánban és a sintoizmus mellett kellett tovább fejlődnie. A sintoizmus ősi japán vallás, egyfajta szellemhit. Japánban a vallásos emberek többsége mind a buddhizmussal, mind a sintoizmussal lelki közösséget vállal, hisz azokat nem ellentétpárként, hanem egymás kiegészítőinek fogják fel.
A sintoizmus igazán csak Japánban jellemző. A japán kivándorlókkal természetesen eljutott más kontinensekre is, de az eredeti környezetéből kiragadott sintoizmus ereje jóval kisebb.

Sinto szenthely Japánban

Őszentsége, a XIV. Dalai láma

A vadzsrajána kialakulása Tibethez és a Himalájához köthető.
Magába olvasztotta a területen korábban uralkodó, sámánista elemeket sem nélkülöző ősi hitet. Így jött létre a buddhizmus jellegzetesen tibeti vállfaja, a lámaizmus. (Lámáknak a kolostorban élő, tibeti papokat nevezik.)
A lámaizmus Tibeten kívül is elterjedt. Ma leginkább Ázsia közepén, hatalmas, de igen alacsony népsűrűségű területeken jellemző – a Tibeti-fennsíkon és a hozzá kapcsolódó területeken egyaránt.
Kína nyugati részén, Tibetben természetesen ez az uralkodó vallás, de a Himalája magasabb vonulatai között majdnem mindenütt: India, Nepál és Bhután területén. Lámaisták élnek Mongóliában is, és kevésbé ismert, hogy Kelet-Oroszországban, a Bajkál-tó környékén, (Burjátföld, Tuva) is megtalálható a buddhizmus tibeti változata.
A lámaizmus ma már ismert az egész világon, kisebb közösségeket minden földrészen találni Ázsián kívül is, sokfelé. Bizonyára nagy szerepe van ebben a Nobel béke-díjas, hazájából elüldözött vallási vezető, a XIV. Dalai láma népszerűségének is.

A Potala palota Lhaszában, a Dalai lámák volt rezidenciája, ma múzeum – Tibet (Kína)

 

A Kínai Nagy Fal

2007 november 29. | Szerző: Melange

A kínai nagy fal ( Chángchéng, magyar átírás: Csang cseng) az i. e. 3. század és i. sz. 17. század eleje között Kína északi határán épített erõdítményrendszerek összessége, amelynek célja az volt, hogy a földmûvelõ Kínát megvédje az északi nomád törzsek támadásaitól.

A fal építése

A nagy fal valójában soha nem volt összefüggõ fal, különbözõ erõdítményekbõl állt, amelyeknek jellege és elhelyezkedése a mindenkori politikai helyzettõl függõen változott. Az elsõ védelmi rendszert Qin Shi Huangdi (Csin Si Huang-ti) kezdte kiépíteni az i. e. 210-es években a Hadakozó fejedelemségek korának korábbi falszakaszait felhasználva. A késõbbi dinasztiák némelyike új erõdítményeket húzott fel (Han, Szuj, Ming), míg más korszakokban a falat egyáltalán nem használták. A ma látható falszakaszok az 1368 és 1644 között urakodott Ming-dinasztia idején épültek; ezeket már téglából emelték, de a korábbi erõdítmények fõ építõanyaga a döngölt föld volt.

Több ezer ember vett rész azt építésben, akik állandó munkára voltak ítélve. A hideg, a betegség és az éhezés tovább fokozta a nehézségeket. Mivel rengeteg ember halt meg az építkezés alatt, ezért a “A leghosszabb temető a Földön”-nek is nevezik. A legenda szerint a meghalt emberek testeit a falba temették, hogy szellemük elijessze a démonokat.

Mivel a fal nem összefüggõ, egységes építmény, hanem különbözõ korokban, egy többszáz kilométer széles sávban épült falszakaszok összessége, pontos hosszát nem lehet megállapítani. Az egyik forgalomban lévõ hivatalos adat a fal hosszát 6 352 km-re teszi, de más becslések 3000-10000 km között ingadoznak. A Ming-kori fal legkeletibb végpontja a Shanhaiguan átjáró a Bohai-öböl partján, legnyugatibb vége pedig a Jiayuguan (Csia Jü-küen) átjárónál található Gansu (Kanszu) tartományban.

A Kínai Nagy Fal nyomvonala

A közhiedelemmel ellentétben a nagy fal nem látható szabad szemmel a világûrbõl. Csak néhány méter széles, és a színe hasonlít a környezetéhez, így az ûrbõl lehetetlen észlelni. Az ezzel kapcsolatos városi legenda (hogy a nagy fal volna az egyetlen ember alkotta dolog a földön, ami a Holdról is látszik) egy 1930-as évekbeli amerikai vicclapból ered.

A fal szerkezete

A nagy fal nagy része hegyvonulatokon húzódik úgy, hogy a külsõ oldalon meredek sziklák vannak. A Ming-kori fal külsõ borítása téglákból és tégla alakú kõdarabokból áll. Belsejét döngölt agyaggal, illetve kõzúzalékkal töltötték fel. Magassága átlagosan 10 méter, szélessége a talapzatánál 7-8 méter, tetejénél pedig 4-5 méter.

A falon nyíllövésnyi távolságra egymástól bástyákat, erõdítményeket és az ellenség esetleges támadásaira füsttel és tûzjelekkel figyelmeztetõ jelzõtornyokat építettek. A bástyákban, illetve az erõdítményekben élelmiszert és fegyvereket tároltak. A falon és közelében csapatok állomásoztak, hogy idõben jelezzék a külsõ támadásokat és a védelem elsõ vonalául szolgáljanak.

A fal jelenlegi állapota

A fal egy kis részét restaurálták, elsõsorban a turisták miatt. Nagy része azonban az enyészetnek van kitéve, s így bizonyos részek mára már szinte eltûntek. A fal napjaink vandalizmusának is ki van téve, például kedvelt célpontja a graffitiseknek. A fal tégláinak egy részét a helyi lakosok hordják el, hogy azokból építkezzenek. A Ming-kori falnak egyes becslések szerint 37%-a, más becslések szerint 42%-a tûnt el.

A kínai nagy falat az UNESCO 1987-ben felvette a világörökség helyszínei közé.

(wikipedia)

 nagy fal link

Vissza Kínához :)

2007 november 28. | Szerző: Melange

Látnivalók Sanghai 15 órás vonatútra van Pekingtõl, és az ország legnyugatiasodottabb városa. A város látnivalóinak nagy része a Puxi városrészben van. A leghíresebb a Qiuxia Pu és a Guyi park a Ming dinasztiából. Érdemes még megtekinteni a Tang és Long dinasztiák pagodáit is. Xian valamikor a világ kultúrájának központja volt, az ókorban fejlettebb volt, mint a Római Birodalom. A város legnagyobb nevezetessége a 10.000 agyagkatona szobor, melyek katonás sorban, fegyverekkel, remekül kimunkált arckifejezésekkel védik a rájuk bízott dolgokat. Érdemes felkeresni a régi városfalat, a muzulmán negyedet és Banpo kokori falvát is. Macao tavaly került vissza Kína fennhatósága alá. A város a portugálok ideérkezése óta kultúrák találkozóhelye. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Szent Pál székesegyház, melyet olaszok terveztek, japánok építettek, portugálok használtak és melyet egy kínai tájfun döntött romba. A legszebb kilátás a városra az Erőd hegyről, vagy a Guia erődből nyílik A látnivalókat a fenséges helyi konyha remekművei egészítik ki. A játékos kedvűek szintén előszeretettel keresik fel Ázsia Las Vegasát. Hong Kong 1997-ben került vissza Kína uralma alá. A világ legforgalmasabb kikötője, és egyik legnagyobb pénzügyi központja. A brit fennhatóság ideje alatt sem veszítette el kultúráját, szokásait. Nagyon híres az itt rendezett Sárkány Hajó Fesztivál. A Disneyland és az Óceán Park a Föld legprofibb tematikus parkjai. Nincs ember, akinek Kína jutna eszébe, ha a trópusokon óhajt üdülni. Pedig az Egyenlítő és a Ráktérítő közé eső Hainan szigete valóságos turistaparadicsom. Olyan, amilyen a hideg éghajlaton élőknek csak álmukban jelenik meg: mélykék ég, pálmafák, finomhomokos tengerpart és tiszta, türkizkék óceán. A sziget olyan messze esik Pekingtől, hogy egykoron ide száműzték a politikai foglyokat és a legelvetemültebb bűnözőket. Más kérdés, hogy a hely akkoriban is inkább a Paradicsomra emlékeztetett. Ma úszómedencés villák, luxushotelek, golfpályák borítják, de a természet sem szorult háttérbe: parkokat, állatkertet telepítettek, természetvédelmi területeket jelöltek ki. A sziget fővárosa, Haikou felhőkarcolóiról híres, az építészek nem titkolt célja, hogy Hawaiit idézzék meg a Távol-Keleten.

Gasztronómia

A kínai konyha méltán világhírű, a legízletesebb specialitások azonban kizárólag éttermekben és szállodákban kaphatók, a hétköznapi étkezésben a híres kínai ételek nem szerepelnek. 4 különböző tájjellegű ételkészítési mód figyelhető meg az országban. A Mandarin és a Shandong Peking környékén hódít, és jellegzetessége, hogy köretként tésztát, illetve gőzölt kenyeret fogyasztanak. A kantoni és Chaozhou ételek félig főtt húsokból és zöldségekből állnak. A shanghai-i konyha a vörösre főtt ételekről, a szecsuáni pedig az erős fűszerekről híres. A tea a legkedveltebb alkoholmentes, a sör pedig a legkedveltebb alkoholtartalmú ital. A borokat csak az erős gyomrúaknak ajánljuk. Az égetett szeszek közül a legnépszerűbb a maotai, amely annyira erős, hogy üzemanyag helyett is használható.

 

Japán gésák bef.

2007 november 27. | Szerző: Melange

 Öltözködés – kimonóiskolák

Az illemszabályok mellett nagy hangsúlyt fektettek a gésák az öltözködésük elsajátítására. Viseletük a kimonó, melynek viselését szabályok írták elő. Ezek a szabályok nem sajátíthatók el a foglalkozások alkalmával, leginkább a táncórák alkalmasak arra, hogy a gésák megtanulják természetesen viselni ezt a ruhadarabot, úgy, hogy kényelmesem tudjanak benne mozogni. Csak így lehet feltűnés nélkül beilleszkedni egy gésacsoportba. Gyakorolni kell, hogyan csúsztassák finoman, enyhén csámpás lábtartással, kissé hajlított térddel az egyik lábukat a másik elé, hogyan hajlítsák enyhén vállukat és tartsák elegánsan karjukat a testük mellett járás közben. Minden évszaknak, ünnepnek, hétköznapnak megvolt a maga trendje, milyen színű, anyagú legyen az öltözék. Újévkor vastag és fényes selyemből készült kimonót öltöttek. Február, március és április, valamint október, november és december hónapokban durvább vagy finomabb szövésű kreppselyemben pompáztak. Május, június és szeptember viselete a kötött selyem kimonó volt. Júniusban, augusztusban selyemgézből készült ruhát hordtak. Az iskolában és a hétköznapokban vörösesbarna, vékony selyemből, vászonból akari- vagy jociuri-selyemből készített kimonót viseltek. Az öltözködésen kívül nagy hangsúlyt fektettek a hajviselet és a sminkelés elsajátítására.

A vizsga

Minden tantárgyból vizsgát kellett, hogy tegyenek a jelöltek. A vizsgákat minden hónapban egy előre meghatározott napon tartották. Erre az időpontra alaposan fel kellett készülni. Aki a vizsgán megbukott, 3 hónap után ismételhette meg. Aki háromszor megbukott, tehetségtelennek nyilvánították, kizárták a gésa-jelöltek közül.
A Simbasi-gésának a következőkben kellett jónak lenni: samiszen-játék, Kijomotó stílusú éneklés, Nishikawa-tánc. A sikeres vizsga után ősszel és tavasszal be kellett mutatni a színházakban a hagyományos Azamura-táncokat, júniusban az Azamura-revüt. Áprilisban és októberben az Azamura-táncokban a 13 éves tanulóktól a legkisebbekig mindenkinek a színpadon kellett lennie. Akinek sikerült a vizsga, kezdhetett készülni az első fellépésére. Az ohiromét megelőző 8-10 napon át gyakorolták a minerait.

Mizuage

A gésa-jelölt életében fontos esemény a mizuage, a szüzesség elvesztése, melynek szintén komoly szertartása van. A maikok szüzességét árverésre bocsájtják. Akiket a gésa-jelölt nővére –kijelöl–, a maikonak meg kell ajándékozni egy ekubo nevű süteménnyel. Majd a kiválasztott és megajándékozott férfiak elkezdenek az okija vezetőjénél licitálni a jelölt mizuagéjára. Aki a több pénzt ígéri, az veheti el a maiko szüzességét. A jelöltek többsége egy tucat férfit ajándékoz meg. Maga a szertartás szakéivással kezdődik. Gyorsan lezajlik, de aki elveszi a maiko szüzességét, a gésa mizuage-patrónusa marad élete végéig, ám ez nem jelent semmiféle speciális előjogot.

  Ekubo

Erikae – a maikoból gésa lesz

A maiko 20-21 éves korára lesz geiko. Az átmenetet az erikae jelzi: a maiko vörös gallérját fehérre váltja. A kezdő gésák fogaikat feketére festik, mely az érettség jele. Ez a szokás a Heian-korra (794-1185) vezethető vissza. A szan-szan-kudoval szemben az erikaét nem ünneplik, nem kíséri semmi szertartás. A felavatott gésa kéztörlőket és nosigamikat osztogat, és sorra látogatja a hanamacsiban élő barátait, ismerőseit, majd előad egy kurokami-táncot.

Befejezés

A geiko szolgálati ideje, melyet az okijában tölt, 5-6 év. Ezalatt az idő alatt szolgálja le mindazt, amit az okija rá fordított ruházatban, anyagiakban, szeretetben, gondoskodásban. Szolgálati ideje leteltével függetlenné válik, maga irányítja életet. Tanulása azonban nem ér véget. Több órára is jár, hogy tovább javítsa művészi képességeit. Ezenkívül gyakran továbbképzik magukat otthon olvasással, nyelvtanulással a törzsvendégeik igényeinek, érdeklődési körének megfelelően.

A gésák feladata, képzése, mint láthatjuk, nem mindennapi dolog. Hosszú és fáradságos utat járnak be, míg a sikomi-szanból maiko, a maikoból pedig szabad és független gésák lesznek. A szabályok szigorú betartása, a régi idők szokásainak és gyakorlatának őrzése folytán ezek az érdekes nők közvetítik a hanamacsik társadalmának finomságait, Japán művészetének múltját, féltve őrzött kulturális örökségeit. Ők az ország múltjának köztiszteletben álló letéteményesei.


Szómagyarázat

danna
pártfogó, aki anyagilag támogatja a geikót vagy a gésát

ekubo
szó szerint: mélyedés; sütemény, melynek mélyedés van a tetején, közepén egy kicsi piros körrel

geiko
szó szerint: a művészet asszonya. Kiotóban használatos szó a női előadóművészekre, akik a hagyományos japán műfajokat művelik. Máshol gésa a nevük

geta
speciális fapapucsok

gosugi
a maiko vagy geiko borravalója, mindig borítékban nyújtják át

hakobeján
gardrób féle, nagy társalgóval, mérete 50 tatami, csak a gésák és művészetek tartózkodhatnak benne

hakoja
háziszolga

hanamacsi
japán városok kijelölt negyedei, ahol a gésák élnek és dolgoznak

kaburendzso
táncszínház

maiko
tanuló gésa, a tánc asszonya – csak Kiotóban léteznek

minari-szan
tanuló maiko, aki egy okijában a maikokkal és geikokkal együtt lakva ismerkedik a hanamacsi életével, és ott is jár iskolába

minerai
tanulás megfigyelés révén

mizuage
a gésa szüzességének elvesztése

nakai
az ocsajákban szolgáló nők

nenki
a maiko és geiko szolgálati ideje egy okajában

nosigami
festménytekercs

ocsaja
teaház, ahol a vacsorákat rendezik, és ahol gésák szórakoztatják a vendégeket

odori
tánc

ohikizuri
hosszú ujjú, uszályos kimonó, melynek az obiját úgy kötik meg, hogy az egyik vége lecsüngjön

ohirome
gésa első fellépése a vizsga után

ojasikijuki
kerti ünnepségek

okaszan
az okija vagy az ocsaja –anyja– – a hanamacsi minden lakója így szólítja őket

okija
fogadó, ahol a gésa a szolgálati idejét letölti

okobo
a maiko magas talpú fapapucsa, amelyen a lábat szépen lakkozott bőrpántok rögzítik – lefelé ékszerűen elkeskenyedik, a talpánál fele olyan széles, mint felül

omiszedasi
a minari-szan maiková avatása szertartása

oneszan
–nővér, idősebb lánytestvér– – a gésa szerepköre a gondjaira bízott maikokkal vagy fiatalabb geikokkal kapcsolatban

oniiszan
–báty–, a teaházak vendégeinek szokásos megszólítása, bár egyeseknek otoszan (apa) is kijár

otokoszu
az egyetlen férfi foglalkozás a hanamacsikban: kimonófeladó

ozasiki
vacsora az ocsajában vagy maga a hagyományos stílusban berendezett vacsorázóhelyiség

samiszen
gésák háromhúros hangszere – egyiptomi eredetű, indiai közvetítéssel jutott el Kínába, majd kígyóbőrrel borított samiszenként Okinavára és kb. 300. évvel ezelőtt Japánba, ma macskabőrrel borítják leginkább

sikomi szan
az okijában töltött tanulóidő első szakasza, ezután lesz a lány minari-szan – míg az okijban lakik és iskolába jár, házimunkát végez

sironuri
az a jellegzetes fehér szer, mellyel az arcukat festik

szan szan kudo
szó szerint: háromszor három változás – az a szertartás, amellyel az új maiko testvéri szövetségre lép az oneszanjával

tacsikata
táncra szakosodott gésa

tokonoma
beugró falrész a hagyományos japán szobákban – elmaradhatatlan kelléke az ikebana és a függőtekercs

ucsibako
azok a komornák, akik segítenek a gésáknak az öltözködésnél

Irodalomjegyzék

Aihara, Kyoko: Gésák: Élő hagyomány, DEE-SIGN Kiadó, 2000.

Golden, Arthur: Egy gésa emlékiratai, Trivium Kiadó, Szekszárd, 2000.

Mécs Alajos: Az ismeretlen Japán, Stadium Rt, Terebes Collection

Nakamura, Kiharu: Kiharu a gésa, egy ismeretlen világ rejtelmei, Trivium Kiadó, Szekszárd, 2001.

 

 

Olimpia

2007 november 26. | Szerző: Melange

 

Nyugati városrész (Western Community Area)

Beijing Shooting Range Clay Target Field Sportág: Sportlövészet, korong számok Pekingi lőtér, a város nyugati részén, az olimpiai falutól 19 km-re található. Az 1955-ben épült lőteret korszerűsítik. Férőhely: nyitott lőtér 5 ezer (alkalmi lelátón). Versenyek dátuma: aug 9 – 17 Építkezés kezdete: 2006. január Elkészül: 2007. augusztus
Beijing Shooting Range Hall Sportág: Sportlövészet Pekingi lőtér, a város nyugati részén található. Férőhely: 9.000 néző Versenyek dátuma: aug 9 – 17 Építkezés kezdete: 2004. július 13 Elkészül: 2007. március
Laoshan Velodrome Sportág: Kerékpározás, pálya A kerékpálya pálya a város nyugati körzetében található. Férőhely: 6.000 néző Versenyek dátuma: aug. 14 – 19 Építkezés kezdete: 2004. október 30 Elkészül: 2007. június
Laoshan Mountain Bike Course  Sportág: Kerékpározás, hegyi Férőhely: 1.000 néző Versenyek dátuma: aug 22 – 23 Építkezés kezdete: 2006. január Elkészül: 2007. augusztus
Urban Cycling Road Course Sportág: Kerékpározás, országúti
Laoshan Bicycle Moto Cross (BMX) Venue Sportág: Kerékpározás, BMX Férőhely: 3.000 Versenyek dátuma: aug. 20 – 21 Építkezés kezdete: 2006. június Elkészül: 2007. augusztus
Wukesong Indoor Stadium Sportág: Kosárlabda A Wukesong fedett csarnok, a város nyugati körzetében található. Férőhely: 18.000 néző Versenyek dátuma: aug. 13 – 23 Építkezés kezdete: 2005. március 29 Elkészül: 2007. augusztus
Wukesong Baseball Field Sportág: Baseball Wukesong baseball pálya a város nyugati körzetében.  Férőhely: 12.000 néző, 3.000 (B pálya) Versenyek dátuma: aug. 9 – 24  Építkezés kezdete: 2005. október Elkészül: 2007. augusztus
Fengtai Softball Field Sportág: Softball Férőhely: 10.000 (A pálya), 3.500 (B) Versenyek dátuma: aug. 12 – 21 Építkezés kezdete: 2005. március Elkészül: 2006. augusztus

2007 november 26. | Szerző: Melange

A tánc

A zene mellett a táncnak is nagy szerepe van a gésák művészetében. Bár mindenkinek meg kell tanulni a táncok alapvető elemeit, csak a legígéretesebb és legszebb gésák fejleszthetik művészi fokra tánctudásukat. A gioni gésák a Inue Tánciskolába járnak, amely a Nó színház hagyományait követi, míg a pontocsói körzet tánciskolái a kabuki hagyományt tanítják. A tánclépéseket is hasonló módon oktatják, mint a zenét, a tanár előtáncolja, megmutatja, és a tanulók leutánozzák. A maikok és a geikok nagy odaadással készülnek a pontos koreográfiára épülő színpompás táncelőadásokra. A táncokat 10 fős csoportok adják elő, a mozdulataikat tökéletesen össze kell hangolni. A legismertebb táncelőadás a Cseresznyetáncként ismert Gion-Kubu-i Mijako. Az Inue tánciskola táncait csak nők taníthatják. A Cseresznyetánc színpadra állítása bonyolult feladat, mivel a szenvedélyes zenét és táncot tömörítetten kell bemutatni, ezáltal gyorssá és dinamikussá válnak az előadások.

A táncok közül meg kell tanulni a Fudzsima- és Hanajagi-iskola táncait, majd Nisikava mester táncait.

Egyéb művészetek: teaszertartás – kalligráfia – ikebana

A zenei művészeteken kívül nagy hangsúlyt fektetnek a tea-szertartás – szad oktatására, mely a gésák képzésének nagyon fontos része. Célja nem feltétlenül a teaivás élvezete, inkább a jó modor és az etikett bemutatása, miáltal gazdagodik az illető személyisége és kultúráltsága. Minden mozdulata szertartásos: az üdvözlés, a tea elkészítése, a csésze átnyújtása, az ikebana értékelése, de még a füstölők illatának élvezete is. A sokféle teaszertartási stílus közül az Omote-szenke nevűt csak a hanamacsikban ismerik jól, az Ura-szenke nevűt viszont mindenki. A teaivás szertartása leginkább térdeplő helyzetben végrehajtott tánchoz vagy meditációhoz hasonlítható, melyhez kifinomult, kecses mozdulatok tartoznak. A tea-szertartás elvégzése egy vagy két gésa dolga, akik a vendégek előtt készítik el hagyományos módon a teát. A tea-készítéshez szép csészéket, bambuszból készült kis seprűket használnak.

A tea porrá tört levelekből készül, amit forró vízzel együtt egy habos zöld masszához a maccsához öntenek.

 

A gésák képzéséhez tartozik, hogy jártasságot szerezzenek még a Sodó – kalligráfia – illetve a Kado – ikebana, a virágrendezés – művészetében. Az íróecsettel, fekete tussal papírra vetett írásjelek egy önálló művészet jellemzői. A tokonomák jellegzetes díszei: évszakokat, buddhista gondolatokat, kínai költeményeket vagy japán mondásokat jelenítenek meg. A Mijako táncünnepeken állították ki a maikok és geikok kalligrafáit.

Az illemszabályok

A gésák képzése legnagyobb részben a megfigyelés révén való tanuláson alapszik. A teaházakban nevelkedő gésa-jelölt szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis remekül megfigyelheti, hogyan mozognak, viselkednek az idősebb gésák. A minerai idejében sok mindent kellett elsajátítaniuk. Az oktatók nagy hangsúlyt fektettek a helyes magatartás oktatására. Képzésük olyan dologra is kiterjedt, mint az ajtónyitás, az idősebbek megszólítása, a szobákba való belépés, illetve a szoba elhagyása. Megtanulták, hogyan viselkedjenek idősebb társaik jelenlétében. Ha várakozás közben egy idősebb gésa lépett a gardrób-budoárba, a cipőt rögtön a cipőállványra kellett helyezni. Segíteni kellett a haori levetésénél, azt azonnal rendesen össze kellett hajtani, majd a kézitáskát, legyezőtartót és minden egyebet, ami nála volt, az állványra helyezni. Ha az idősebb gésa késve érkezett a bankettre, lehajtott fejjel illett köszönteni és átadni neki a helyet. A társadalmi illemszabályok elsajátítása is a megfigyelés révén történt. Gyakorlatra kellett szert tenni abban, hogyan illik belépni egy helyiségbe, megtölteni egy szakés poharat, hogyan vegyék át az átnyújtott csészét és tegyék a helyére. Meg kellett jegyezni a teaházak felszolgálóinak és az idősebb gésáknak a nevét, illendően köszönteni a fogadóbizottságot, a hakojákat és a ház egész személyzetét. Ezeket a mozdulatokat az idősebb gésáktól, a nővéreiktől tanulták meg és fejlesztették művészi fokra a tanulók.

2007 november 25. | Szerző: Melange

 A maiko belépése a gésa-társadalomba

A gésák különböző társadalmi osztályokból kerültek ki. Voltak olyan lányok akik vidékről kerülnek a gésa-negyedekbe, ők általában műveletlenek. Voltak, akiket a gésaházak a 9-10 éves korukban adoptáltak – a szegényebb családok gyermekeik után tetemes összeget kaptak, melyet, ha a gésa felszabadult, vissza kellett fizetni – és gésákká válhatnak a teaházak tulajdonosainak leányai. Mivel sok rétegből kerülnek ki a jelöltek, előképzettségük és műveltségük változó.

A maiko tanulókat egy-egy okiján vagy vacsorán keresztül veszik fel. Ennek módja általában a személyes ajánlás: csak úgy léphetett kapcsolatba az okijával, ha bemutatták. Ha a folyamodó nem ismer olyan személyt, aki ezt megtehetné, megkeresheti az okija szövetséget, amely lehetőséget teremt neki a bemutatkozásra. Ha a bemutatás megtörtént, a folyamodó a szüleivel együtt látogatást tesz az okijában. Ha megállapodnak, a jelölt, mint sikomi-szan költözik az okijába, ahol először szolgálóként dolgozik, és közben figyeli a maikokat és geikokat.

Ma a legtöbb jelölt 15 éves korában kezdi a tanulást, de van, aki csak 18 évesen, a középiskola elvégzése után választja ezt a hivatást.

A sikomi időszak kb. egy esztendeig tart. Ez alatt az idő alatt a lány egyszerű kimonóban jár, haját kedve szerint viselheti, de le nem vágathatja. A kimonó viselését meg kell szoknia, s gyakorolnia kell, hogy az összes kiegészítővel együtt magára tudja ölteni az előírásoknak megfelelően. Sajátos módon kell összehajtani, és egy japán paulowniafából készült komódban, a tanszuban tartani.

A sikomi-szan élete megerőltető és napjai hosszúak. Meg kell várnia, amíg a vacsoráról visszaérkező nővérei végeznek, és csak aztán tisztálkodhat, ha az okija minden lakója végzett a tisztálkodással – ez lehet akár hajnali 3 óra is – és másnap korán kell kelnie, hogy el ne késsen az iskolából.

A képzés első szakaszán sikeresen túljutva a gésa-növendék kb. egy hónapra minari-szan lesz. Megtanul bánni a sironurival, és magára ölti az ohikizurit.

Meg kell tanulnia, milyen a helyes testtartás, viselkedés, a vacsorahelyiségbe való belépéskor történő meghajlás megkívánt módja, és azt, hogy hogyan kell beszélni a vendégekkel, és az elvárt, hagyományos módon szórakoztatni őket.

Ezt az időszakot a szan-szan-kudo zárja le, amikor maiková válik a jelölt. A maiko és oneszanja szakéval kínálja egymást, mindketten 3 kortyot isznak 3 kis csészéből, majd a maiko ünnepélyes mozdulatokkal csészét cserél az ocsaja okaszanjával, majd a többi öt jelenlevő előljáróval. A maiko új nevet kap, mely magába foglalja nővére nevének egyik betűjegyét. Ez a szertartás jelzi, hogy hivatalosan is befogadták a hanamacsi családba.

Általában az oneszan is ahhoz az okijához tartozik, ahova a növendék. A nővér feladata, hogy védencét megtanítsa arra, amit a hanamacsiban tudni kell, és tanácsokkal lássa el. Egy személyben tanítónő és gyám is.

A gésa-jelöltek azonban nemcsak megfigyelés révén sajátítanak el dolgokat, hanem iskolába is járnak. A kezdő gésa tanulásának első napján végignézi a rangidős gésa készülődését. Minden gésa-jelölt egyforma frizurát hord, ez a vareshinobu nevű hajviselet.

A tanterem

Az iskolában a tanterem ajtaja a folyosó középső részéről nyílik. A tágas tantermekben nincsenek székek és padsorok, a padlót tatami borítja. A tantermek száma iskolánként mindössze három-négy. A teremben az egyik fal mentén egy nagy tábla húzódik, rajta egy sor akasztóval, amin apró táblácskák lógnak, rajtuk vastagított vonalakkal írt nevek. A falitábla a jelenléti ív szerepét töltötte be.

A hagyományos japán meggyőződés szerint a művészetek tanulását legjobb akkor kezdeni, mikor a növendék hat éves, hat hónapos és hat napos. A művészetet nem elméleti, hanem gyakorlati úton sajátítják el, ezért ajánlatosabb minél hamarabb kezdeni, hogy beépüljön a testbe.

Zene- és énekórák

Minden gésának meg kell tanulni a samiszenen – szó szerinti jelentése: az ízlés 3 húrja – játszani, mely egy gitárszerű hangszer, keskeny fanyaka van, 3 dugóval hangolható. Teste egy kis fadoboz, melynek tetejére dobszerű macskabőr van ráfeszítve. Kis dobozban vagy tokban szállítják. Sokszor elég sokáig játszanak rajta, és rendszeresen hangolni kell. Elsajátítása fölöttébb nehéz, sajátos tehetséget, adottságot és nagy szorgalmat kíván.

Samiszen

Samiszen játékban különböző stílusokat sajátítanak el a tanulók: nagauta, kijomoto, takivazu és utazava stílust. Ősi módszer segítségével sajátítják el a samiszen játékot, azaz hallás után tanulnak meg játszani a hangszeren. A samiszenzene legősibb formája a szambaszó, eredetileg a sintó fogadalmi tánchoz kötődött. Kedvelt kezdőszám ez a tradicionális zenei koncerteken. A hangszeren játszó gésa csak ujjai hegyével érinti a húrokat és a hüvelykujjával tájékozódik a hangszer nyakán. A csúszások megkönnyítése végett selyemből készült alsó köntöse ujját félig ráhúzza a kézfejére.

A gésáknak más hangszereken is meg kell tanulni játszani. Egyik legelső tanulnivalójuk dobolni a cucumi nevű kicsi dobon. A színpadi fellépéseken kísérik a táncosokat hat dobos és egy fuvolás zenekarként. Minden hangszerhez érteni kell egy kicsit. Térdelő helyzetben játszanak rajta, akárcsak a többi hangszeren, a vállon tartják és kézzel dobolnak rajta. Az okava nevű nagydobot a combra kell helyezni, a taikot állványra teszik és dobverőt használnak hozzá. Mind a három dobon meg kellett tanulni játszani, meg kellett tanulni a különféle ütésmódokat. Az egyik az ucsikomi, amikor a kart a test elé viszik és visszakézből ütnek a dobra, a másik jellegzetes ütésmód a szarashi amikor az egyik karral ütnek a dobra, a másik kart pedig ezzel egyidejűleg felemelik. Miután a közönség látja a zenekar minden tagját, minden mozdulatnak kifinomultnak, kecsesnek szépnek kellett lennie. A tanítás módszere minden hangszeren egyforma volt, az oktató előjátszott valamit – eleinte egyszerű dallamokat vagy csak egy-egy hangot – és azt a tanulók utánozták.

A dob, a fuvola és a samiszen órák után énekóra következik. Énekelni azoknak a lányoknak is kötelező megtanulni, akik nem képesek jól intonálni és sosem szólóztak. Az órákon 5 daltípussal foglalkoznak részletesen. Megtanulnak népszerű balladákat, hosszú történeteket, elmesélő dalokat a kabuki-darabokból és rövid zenés verseket előadni. Meg kell tanulniuk balladákat, verseket írni Haiki-formában. Ezeket már egészen kis korban elkezdik tanulni.