2007 december 12. | Szerző:

  Li Qiu-idény-az ősz közeledte


A kínai hagyományos időszámítás szerinti esztendő, az éghajlat változásait követve, a mezőgazdasági idényeknek megfelelően 24 időszakra oszlik. Minden időszak első napját egy közös névnek, azaz a Jieqinek keresztelték el, egyben egy külön konkrét, egyéni nevet is kapott.  24 Jieqi nap közül a Li Qiu-napot és a Li Qiu-idény- ez a nap 2007-ben augusztus 8-ra esett.

A 24 Jieqi idényrendszer több mint 2000 éves múltra tekint vissza. Ez egy különleges történelmi kulturális érték, amelyet a kínai nép a csillagászati és az éghajlati jelenségek hosszú időkig tartó megfigyelése, kutatása és összegezése során alkotott az ókori Kínában. A rendszer az éghajlat változásait, az esőzés alakulását és a növények fejlődésének alakulását vette figyelembe, ezért évezredek óta e szerint folyt a földművelés és sok helyen folyik ma is. Ennek az éghajlati rendszernek szoros köze van még az emberek öltözködéséhez, az étkezéséhez és a közlekedéséhez.

Az éghajlat változása, a vegetációs időszak hossza, a csapadék mennyisége és más természeti jelenségek alapján a hagyományos naptár szerinti évet 24 olyan egyformán hosszú időszakra osztották, amelyeket egy-egy viszonylag jellemző éghajlati jelenség határoz meg. Minden hónapnak két ilyen időszaka van. Minden időszak első napját a Jieqinek nevezték el, egyben egy konkrét nevet is adtak ennek a napnak. 

A Li Qiu-nap az idényváltozást jelzi. A népmondás szerint „a Liu Qiu-nap a hűvös szelet hozza.” A Li Qiu-nap a nyár végét és a hűvős ősz beköszöntét jelzi. A meteorológia kínai magyarázata szerint ha egymást követő 5 napon a napi átlaghőmérséklet 22 fok alatt marad, ez azt jelzi, hogy a nyár őszre fordul át. De mivel Kína egy nagy kiterjedésű ország, ezért elég nagy hőmérséklet-különbség van a különböző országrészek között. Emellett a globális felmelegedés miatt a Li Xia-nap körül az egymástól távoli országrészek nagy részében a napi középhőmérséklet továbbra 22 Celsius fok fölött marad. Valójában tehát szeptember harmadik harmadában köszönt be az ősz az ország nagy részében. Az emberek az „ősz-tigrisnek is nevezik ezt az időszakot ugyanúgy, mint ahogyan Magyarországon a vényasszonyok nyaraként az ősz kezdeti szakaszát. Ez a kínai hasonlat azt mutatja, hogy az ősz beköszöntése után néha az egymást követő néhány napon a legmagasabb átlaghőmérséklet elérheti a 35-40 fokot is. Ezt az okozza, hogy a Kína időjárását befolyásoló nyugat-csendes-óceáni meleg légnyomás miközben fokozatosan délre fordul, vissza is tér. Ilyen körülmények között keletkezik a felhők nélküli, derült idő. A tűző nap pedig újbóli felmelegedést hoz.



A Li Qiu-nap a parasztok egész évi munkájának eredményét érinti. Sok szólás szól arról, hogy milyen hatással van a termés alakulására, ha például ezen a napon esetleg esik az eső. Az egyik szólás így hangzik: „Ha a Li Qiu-napon esik az eső, a földeket ellepi az arany.” Ez azt jelenti, hogy az eső rendkívül jól jön ebben az időszakban. Vannak olyan szólások, amelyek a Li Qiu-nap körül történt szélirányváltozások segítségével előre jelzik a klímaváltozást. Például egy szólás így hangzik: „Ha a Li Qiu-nap előtt északi szél fúj, utána esni fog; ha a Li Qiu-nap után fúj az északi szél, kiapadnak a folyók.” Ezek a szólások a parasztok bölcsességét tükrözik, egyben a kínai földművelők kultúrájának egy részét alkotják.

A Li Qiu-naphoz és a Li Qiu-idényhez számos étkezési népszokás is fűződik. Például a Li Qiu-napon Pekingben a családtagok összejőve egy asztalhoz, egy fűszeres mártással teli fazékban birkahúst főznek, s megünnepelik a nyár végét. Ennek is van úgymond tudományos alapja, hiszen az emberek nyáron, a meleg miatt kicsit karcsúbbá válnak. Az ősz beköszöntésével az embereknek jobban kell táplálkozniuk, hogy behozzák a nyáron keletkezett energiaveszteséget  a szükséges egyensúlyi helyzetet fenntartva.

Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!