Hangzhou



Hangzhou a kelet-kínai tengerparton, a Jangce alsó szakaszának

alföldjén terül el. Északra a meglehetősen nagy Taihu tó, délre a

Qiantangjiang folyó, nyugatra a kanyargós Tianmu hegység, keletre 200

kilométerre a Csendes-óceán található. A városhoz összesen 5 járás, 8

kerület, 33 út, 139 település, 95 község és több mint 4000 falu, több

mint ezer lakónegyed tartozik. A 2000. évi statisztikai adatok szerint

összlakossága elérte a hatmillió 150 ezret, belvárosáé pedig a

hárommillió 730 ezret. Az évszázadok óta dél-kínai “vízi körülmények”

között élő hangzhouiak ügyesek, merészek, nyájasak és vendégszeretőek.


Hangzhou az úgynevezett “Jangce kultúra” bölcseje. Ötmillió évvel

ezelőtt a Jiande majomember-család a Tianmu hegységben élt. A 10-20

ezer évvel ezelőtti korszakban az előemberek idején már kialakult a

hangzhoui alföld. Bebizonyosodott, hogy négyezer évvel korábban már

éltek Hangzhou északnyugati részén.

A Qinshihuangdi császár idején első ízben alakult ki a

területen közigazgatási egység Qiantang néven. Hangzhounál az első

városi funkciójú közigazgatást 589-ben alakították ki. 610-ben a

Sui-dinasztia Yangdi császárának parancsára Pekingtől idáig ástak

mesterséges csatornát, amely nagy jelentőséggel bírt Hangzhou gazdasági

és kulturális fejlődését illetően.

Hangzhou egyébként Kína 7 ismert császári fővárosának egyike

volt. Legkorábban 907-ben létesített itt fővárost a Wu fejedelem. Ő

több építményt emeltetett, fontosnak tartotta a vízgazdálkodást,

fejlesztette a tengeri kereskedelmet Japánnal és Koreával. A Déli

Song-dinasztia fővárosaként működő Hangzhouban már nagy forgalmat

bonyolítottak le a vállalkozók.

A Kínai Népköztársaság megalakítása után a városban a

könnyűipari, textilipari, gépipari és élelmiszerfeldolgozási ágazatok

alakultak ki, s as utóbbi időkben két korszerű, selyem- és textilcikkek

piaca épült fel. Hangzhou egyébként selyméről is híres, az ország

selyemgyártásának fontos központja. Az egyik hangzhoui specialitás a

Longjing, magyarul a “Sárkánykút” a tíz legismertebb kínai teaféle közé

tartozik.

Hangzhou szépsége a Nyugati Tóra koncentrálódik. A hangzhoui

Nyugati Tó Kínában a harmincegy azonos nevű tó közül a

leglebilincselőbb.

          westlake

Zhu Ke-zhen egy neves kínai geográfus szerint a Nyugati Tó egy

tizenkétezer évvel ezelőtti árvíz után süllyedés következtében

keletkezett tó. Su Dong-po, egy meglehetősen nagy hírnevet szerzett

régi költő művéből származik egy másik neve: a Xizi tó. Szépsége a

császári dinasztiákban itt tisztséget vállalók érdemeihez is szorosan

fűződött. Ők a tavon és a tó környékén mára nevezetessé vált

rakpartokat, a tavon belül szigeteket emeltek. A mai Nyugati Tó 2,8

kilométer széles, 3,3 kilométer hosszú, átlagos mélysége 1,8 méter,

vízterülete meghaladja az 5,6 négyzetkilométert. A Sudi és a Baidi

rakpart 5 vízfelületre osztja az egész tavat. 

A Kínai Népköztársaság megalapítása óta Hangzhou Zhejiang

tartomány fővárosi funkcióját látja el. A városi kormányzat az

úgynevezett “Nagy Hangzhou, Nagy turizmus és Nagy szektor” irányelvű

stratégiát vezette be. Manapság a Qiantangjiang folyó tiszta vizét

vezették a tóba, tisztábbnak, átlátszóbbnak tűnik a víz. Mint a

Világörökségek egyike, a Nyugati Tó egyre jobban lebilincseli a

nemzetközi turistákat.

Négy év építkezés után Kínában elkészült a világ leghosszabb hídja, ami a hangzou öböl felett ível át a Sárga-tengeren,

és 80 km-re rövidíti le az utat Sanghaj és Ningbo iparvárosa között. A

híd 35 és fél kilométer hosszú, a felépítése másfél milliárd dollárba

került, és a forgalom jövő év elején indul meg rajta, amint végeztek a

rajta áthaladó kétszer hatsávos autópályával.

 

Címkék: ,
Tovább a blogra »