2007 november 26. | Szerző: Melange |

A tánc

A zene mellett a táncnak is nagy szerepe van a gésák művészetében. Bár mindenkinek meg kell tanulni a táncok alapvető elemeit, csak a legígéretesebb és legszebb gésák fejleszthetik művészi fokra tánctudásukat. A gioni gésák a Inue Tánciskolába járnak, amely a Nó színház hagyományait követi, míg a pontocsói körzet tánciskolái a kabuki hagyományt tanítják. A tánclépéseket is hasonló módon oktatják, mint a zenét, a tanár előtáncolja, megmutatja, és a tanulók leutánozzák. A maikok és a geikok nagy odaadással készülnek a pontos koreográfiára épülő színpompás táncelőadásokra. A táncokat 10 fős csoportok adják elő, a mozdulataikat tökéletesen össze kell hangolni. A legismertebb táncelőadás a Cseresznyetáncként ismert Gion-Kubu-i Mijako. Az Inue tánciskola táncait csak nők taníthatják. A Cseresznyetánc színpadra állítása bonyolult feladat, mivel a szenvedélyes zenét és táncot tömörítetten kell bemutatni, ezáltal gyorssá és dinamikussá válnak az előadások.

A táncok közül meg kell tanulni a Fudzsima- és Hanajagi-iskola táncait, majd Nisikava mester táncait.

Egyéb művészetek: teaszertartás – kalligráfia – ikebana

A zenei művészeteken kívül nagy hangsúlyt fektetnek a tea-szertartás – szad oktatására, mely a gésák képzésének nagyon fontos része. Célja nem feltétlenül a teaivás élvezete, inkább a jó modor és az etikett bemutatása, miáltal gazdagodik az illető személyisége és kultúráltsága. Minden mozdulata szertartásos: az üdvözlés, a tea elkészítése, a csésze átnyújtása, az ikebana értékelése, de még a füstölők illatának élvezete is. A sokféle teaszertartási stílus közül az Omote-szenke nevűt csak a hanamacsikban ismerik jól, az Ura-szenke nevűt viszont mindenki. A teaivás szertartása leginkább térdeplő helyzetben végrehajtott tánchoz vagy meditációhoz hasonlítható, melyhez kifinomult, kecses mozdulatok tartoznak. A tea-szertartás elvégzése egy vagy két gésa dolga, akik a vendégek előtt készítik el hagyományos módon a teát. A tea-készítéshez szép csészéket, bambuszból készült kis seprűket használnak.

A tea porrá tört levelekből készül, amit forró vízzel együtt egy habos zöld masszához a maccsához öntenek.

 

A gésák képzéséhez tartozik, hogy jártasságot szerezzenek még a Sodó – kalligráfia – illetve a Kado – ikebana, a virágrendezés – művészetében. Az íróecsettel, fekete tussal papírra vetett írásjelek egy önálló művészet jellemzői. A tokonomák jellegzetes díszei: évszakokat, buddhista gondolatokat, kínai költeményeket vagy japán mondásokat jelenítenek meg. A Mijako táncünnepeken állították ki a maikok és geikok kalligrafáit.

Az illemszabályok

A gésák képzése legnagyobb részben a megfigyelés révén való tanuláson alapszik. A teaházakban nevelkedő gésa-jelölt szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis remekül megfigyelheti, hogyan mozognak, viselkednek az idősebb gésák. A minerai idejében sok mindent kellett elsajátítaniuk. Az oktatók nagy hangsúlyt fektettek a helyes magatartás oktatására. Képzésük olyan dologra is kiterjedt, mint az ajtónyitás, az idősebbek megszólítása, a szobákba való belépés, illetve a szoba elhagyása. Megtanulták, hogyan viselkedjenek idősebb társaik jelenlétében. Ha várakozás közben egy idősebb gésa lépett a gardrób-budoárba, a cipőt rögtön a cipőállványra kellett helyezni. Segíteni kellett a haori levetésénél, azt azonnal rendesen össze kellett hajtani, majd a kézitáskát, legyezőtartót és minden egyebet, ami nála volt, az állványra helyezni. Ha az idősebb gésa késve érkezett a bankettre, lehajtott fejjel illett köszönteni és átadni neki a helyet. A társadalmi illemszabályok elsajátítása is a megfigyelés révén történt. Gyakorlatra kellett szert tenni abban, hogyan illik belépni egy helyiségbe, megtölteni egy szakés poharat, hogyan vegyék át az átnyújtott csészét és tegyék a helyére. Meg kellett jegyezni a teaházak felszolgálóinak és az idősebb gésáknak a nevét, illendően köszönteni a fogadóbizottságot, a hakojákat és a ház egész személyzetét. Ezeket a mozdulatokat az idősebb gésáktól, a nővéreiktől tanulták meg és fejlesztették művészi fokra a tanulók.