2007 december 23. | Szerző:

Egy kis vallásföldrajz – A Kelet varázsa

Konfucianizmus és unverzizmus

Konfuciánus templom
Konfuciánus templom

A hatalmas Kína történelmét vizsgálva, láthatjuk, hogy legtöbbször a bezárkózás politikáját választotta. Belső fejlődése során jellegzetesen kínai vallások is létrejöttek. A híres ókori bölcs Kung Fu Ce (latinosan Konfuciusz, Kr.e. 5. század) eszméihez kötődik a konfucianizmus.
Nehéz ezt valójában vallásnak nevezni. A konfucianizmus egyfajta útmutatás, erkölcsi tartás a társadalom számára: a tökéletes társadalmi rend megfogalmazása kínai módra, ahol óriási szerepe van az ősök és az uralkodó tiszteletének.
A konfucianizmus valójában a cselekvés és erkölcsiség helyes útját jelenti. Léteznek konfuciánus templomok, de inkább a közösségi és az otthoni szertartások formájában jelenik meg vallásként.

Konfucianista hívők füstölőkkel
Konfucianista hívők füstölőkkel

Yin-Yang, a taoizmus szimbóluma
Yin-Yang, a taoizmus szimbóluma

A taoizmus a másik nagy kínai filozófiai rendszer, aminek kialakulása Konfuciusz kortársához, Lao Ce munkásságához köthető. A taoizmus a társadalmi hagyományoktól és szabályoktól való spontán szabadságot hirdeti, inkább meditatív, az elmélkedést elősegítő vallás. A természet és az emberi természet összhangjával próbál eljutni a végső valósághoz. Ebből a szempontból hasonlít a buddhizmusra, ami szintén fontos vallás Kínában és a környező országokban. E három kínai vallás (konfucianizmus, taoizmus, buddhizmus) nem válik élesen szét a hétköznapi emberek életében. A kínai vallások, különösen a buddhizmus és a taoizmus toleránsak, nem hirdetnek kizárólagosságot, jól megférnek a különböző eszmerendszerek egymás mellett – kiegészítői egymásnak. Ezt a jellegzetes vallásos nézőpontot és többvallásosságot nevezzük univerzizmusnak.
Az alábbi képen Lao-ce, Konfuciusz és Buddha láthatók együtt egy kínai festményen, szimbolizálva a három vallás szoros kapcsolatát és jelenlétét Kínában.

Konfuciánus templombelső Vietnámban
Konfuciánus templombelső Vietnámban

Kína nagy hatással volt környező országokra is, különösen Koreára. Koreában is virágzik a konfucianizmus, de az emberek többsége, ott sem kizárólag egy vallás követője. A kínai vallások Ázsia más országaiban is megjelennek, ahol kínaiak élnek: Szingapúrban, Malajziában, Indonéziában, és Vietnámban is. Ma már rengeteg kínai található az Ázsián kívüli kontinenseken, ahova természetesen magukkal vitték saját vallásukat is. Ezért találkozhatunk konfuciánus, taoista és buddhista szertartásokkal bármelyik kínai negyedben szerte a világon Los Angelestől Londonig.

Szertartás Konfuciusz születésnapja alkalmából, Dél-Korea
Szertartás Konfuciusz születésnapja alkalmából, Dél-Korea

 

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!